A KATA-törvény változása miatt várhatóan drágulnak a szolgáltatások

A TTOE elnöksége az alábbi levelet írta Varga Mihálynak, hogy tisztázza, lesz-e lehetősége a KATÁ-ban maradó vállalkozóknak a társasházak részére szabályosan számlát adni. Amennyiben a társasházak szervezeti besorolást kapnak, úgy már csak olyan vállalkozókkal lehet eztán dolgoztatni, akik nem alanyai a KATÁ-nak, ami jelentős dráguláshoz fog vezetni. Rengeteg társasházkezelő is KATA adóalany volt ezidáig.

Tisztelt Miniszter Úr!

A társasházkezelők, közös képviselők döntő többsége a kisadózó vállalkozók tételes adója (KATA) szerint adózik. Ezen tevékenység értelemszerűen kizárja a bújtatott munkaviszonyt, így fel sem merülhet adó-megkerülés e körben. A társasházkezelői, közös képviselői tevékenység ténylegesen a lakosság részére nyújtott szolgáltatás.

A KATA törvény módosítása – értelmezésünk szerint – nem feltétlenül kell, hogy érintse a társasházkezelői tevékenységet. A 479/2016.(XII.28.) korm.rendeletben a társasházak, mint egyéb szervezetek szerepelnek, a NAV 28. számú, “Társasházak adózása 2022” című, januári információs füzete pedig több helyen is rögzíti, hogy a társasházak magánszemélynek tekintendők.

Egyesületünk a társasházak ügyeit üzletszerűen vagy józan megfontolásból, önkéntesen végzők és az „egyszerű” tulajdonosok érdekében tevékenykedik. Több mint egy millió társasházi lakásban élő, több mint három millió embert érintenek a jogszabályok, ill. azok módosításai – a társasházak vagyoni értéke a nemzeti vagyon igen jelentős hányadát testesíti meg.

A társasházak általában egyéni vállalkozókat vesznek igénybe, például a takarítás, kertészet, lakatos, víz- és villanyszerelő tevékenységre. Ha mindezen vállalkozók kiesnének a KATA hatálya alól, ha nem számlázhatnának a továbbiakban a társasháznak mint magánszemélynek, akkor a következmény elkerülhetetlenül, érdemi áremelés és rezsi költség emelkedés lenne a lakosság jelentős hányada számára.

Kérjük, hogy legyen lehetőségünk azon indoklás bemutatására mely szerint indokolt, hogy a társasházkezelők, közös képviselők valamint az általuk megbízott egyéni vállalkozók továbbra is a KATA szerint adózhassanak. 

Indokaink az esetleges értelmezési problémákat feloldhatják, s továbbra is lehetséges lesz az eddigi szolid díjazásnak megfelelően folytatni ezen tevékenységeket. Elkerülhető lesz a jelentős adminisztratív és könyvelési költség beépülése is, így megelőzhető lesz a több millió társasházban élő számára a közös költség ezen változások miatti emelése.

Tisztelt Miniszter Úr!
Kérjük, biztosítsanak lehetőséget számunkra arra, hogy a jogszabály értelmezés érdekében a megfelelő szakterülettel fel tudjuk venni a kapcsolatot.

Felelősségteljes munkájához további sikereket kívánva,
üdvözlettel:

dr. Gyárfás Róbert
elnök
Társasházak és Társasházkezelők
Országos Egyesülete

dr. Bék Ágnes
alapító elnök
Társasházak és Társasházkezelők
Országos Egyesülete

Update: A minisztérium válasza itt olvasható el. Egy mondatban: a társasház is kifizetőek minősül, így 09.01-től a kata adózó vállalkozó nem számlázhat társasháznak.